Mikor merészkedjünk el először gyerek nélkül kikapcsolódni? Mennyi időre? Mi lesz ha rosszul viseli? Mi lesz ha mi viseljük rosszul?

Egy gyermek megszületése előtt az ember sok mindent elhatároz, megfogad, és felkerül pár ez nálunk biztosan nem így lesz gondolat a listára. Emlékszem, nálam az egyik ilyen az volt, hogy évente legalább egyszer, néhány napra elmegyunk kettesben (vagy legalábbis gyerek nélkül) valahova. Még mindig azt gondolom hogy ez nem egy rossz ötlet, szükség van arra hogy feltöltsük a lemerült energiatartalékokat, mégis sokkal nehezebb eljutni a megvalósításig mint korábban gondoltam.

Egyszerűen azért, mert bár az embernek szinte naponta eszébe jut milyen jól esne akár csak 1-2 nap én vagy mi idő (főleg a dackorszak derekán ...), de valami megmagyarázhatatlan módon mintha mégsem vágynánk rá úgy igazán. Ki érti ezt?

Mi mindezidáig 1 éves korában hagytuk egyszer 1 éjszakára a nagyszülőknél (egy esküvő miatt), 2 évesen pedig 2 éjszakára biciklitúrára elmerészkedvén. Talán többször is éltünk volna a lehetőséggel ha nem külföldön élnénk távol a családtól, talán nem- , nem tudom.

Mindenesetre idén, Szonja három éves korában, megszületett az elhatározás, hogy elutazunk 5 napra (6 éjszakára) Izlandra, ő pedig a nagyszülőknél nyaral majd ebben az időszakban.

Az ötlet egészen fantasztikusnak tűnt kezdetben, megterveztük, hogy Hollandiából először őt hazavisszük Magyarországra, mert így mindegyik nagyszülő, nagynéni, unokatestvér is tudja majd szórakoztatni amíg mi távol vagyunk. Aztán ahogy közeledett az utazás időpontja, egyre idegesebb és bizonytalanabb lettem, miért is kellett ez nekünk.... és nonszensz, de már szerettem volna túllenni egész Izlandon, hogy tudjam, biztonságban hazaértünk, és a gyerekkel is minden rendben. Szóval volt itt minden az utolsó napokban, ami a hangulatingadozást és önostorozást illeti.

Mondanom sem kell, minden fantasztikusan alakult, Szonjának is, nekünk is nagyon boldogan és tartalmasan telt a kikapcsolódás. Neki lesték minden kívánságát, mi pedig egy pár napig nem anya és apa voltunk, hanem csak mászkáltunk egy kicsit a nagyvilágban, ahogy évekkel ezelőtt oly sokszor tettük. És volt valami, ami sokat segített mindannyiunknak a különidő feldolgozásában.

Mivel ő még kicsi ahhoz hogy tudja mit és mennyit jelent pontosan a hatot kell aludni, ezért készítettem neki egy naptárt, ahol minden egyes külön töltött napra jutott egy kibontandó kis csomag, benne egy apró meglepetéssel és néhány sorral, amit a család felolvasott neki. Így tudta követni, hány nap van még vissza amíg anya és apa megérkezik.

Bár a kivitelezés hagy némi kívánnivalót maga után (Pinteresten csodaszép megoldásokat találni), Szonját szerencsére sokkal jobban érdekelte mi lapul az épp soron következő kis csomagban.